A talaj nedvességtartalmából adódóan a tél végi időszakban vagy enyhe teleken a nappali felmelegedés és az éjszakai lehűlés hatására a talajban lévő víz térfogatváltozáson megy keresztül. Ez a talajmozgás a talaj felső – ahol a fejlődő búza gyökérzete is elhelyezkedik – rétegére jellemző, ez elemelkedik az alatta lévő résztől, közben a búza gyökere ebből a mozgásból adódóan elszakad.
A felfagyás kártétele jelentős szárazabb tavaszokon, mert az elszakadt gyökerek vízellátása ebben az esetben akadályoztatott. Megelőzésként fontos a sekély vetésmélység kerülése és a mag takarása vetés után. Felfagyás megjelenésekor tavasszal, sima hengerrel a növényeket visszanyomjuk. A henger alkalmazásának alapvető feltétele, hogy a talaj nedvességtartalma optimális legyen, túl nedves állapotban a henger ragad, a növényeket kitépi.
A megdőlés elsődleges oka a növény alsó szárrészén kialakuló szárgyengülés, mely fényhiányos viszonyok mellett alakul ki. A buja fejlődésű, nagy levélzettel rendelkező búza leárnyékolja a szár alsó részét, ami így megnyúlik és meggyengül, ennek következtében nem képes a felső rész tartására. Kalászolást követő szeles, csapadékos időjárás esetén a megdőlés mértéke növekszik a jól fejlett állományokban. Elősegíti a megdőlés kialakulását a túl sűrű állomány és a nitrogén túlsúlyos tápanyagellátás. Lehetőség van a megdőlés ellen kémiai úton is védekezni, szárrövidítők alkalmazásával. A szárrövidítők alkalmazásának ideje az őszi búza bokros-két nóduszos állapota, készítménytől függően. Hazánkban a klórmekvát hatóanyagú készítmények engedélyezettek kalászosokban a megdőlés megelőzésére.
A 2007. év sajátságos problémája volt a túlzott N-ellátás következtében kialakuló égés, mely során a tápanyag- és víz egyensúly felborulása következtében a leveleken perzselésszerű tünetek alakultak ki, míg a kalász vége steril és csökevényes maradt.
A szártörő gomba enyhe, csapadékosabb évjáratokban okozhat nagyobb károkat. Közvetlen kárként a búza megdől, ami 20-30%-os termésveszteséget eredményezhet. Az alsó internódiumon megjelenő világosszürke, sötétebb szegélyű, hosszúkás ún. szemfolt, mely fokozatosan szárölelővé válik, így a szár eltörik. A kórokozó a gyökérzetet nem károsítja, így a beteg növényeket gyökérzet nélkül tudjuk feltépni. A betegség jellegzetes tünete, hogy a beteg növények minden irányban elfekszenek a megdőléssel ellentétben, ahol a növények egy irányban dőlnek meg. A kalász kifehéredik, szorult szemek képződnek. Legfontosabb fertőzési forrás a fertőzött növényi maradvány, így a legalább három éves vetésváltás a legkézenfekvőbb és egyik legeredményesebb megoldás. Amennyiben a vetésszerkezetben kalászos kalászost, esetleg búza búzát követ, fontos a betegség megelőzése szempontjából a talajmaradványok talajba forgatása szántással. A felszívódó gombaölőszeres csávázás megfelelő védettséget ad az őszi fertőzések ellen, a tavaszi időszakban a betegség tüneteinek megjelenése idején (szárba indulás időszakában) gombaölőszeres állománykezeléssel védekezhetünk.
A torsgomba elsősorban önmaga után vetett búzában okozhat jelentősebb károkat. Enyhe tél és csapadékos, enyhe tavasz esetén a fertőzöttség mértéke jelentősen megnő. Főként semleges, vagy enyhén lúgos kémhatású talajokon léphet fel. Őszi fertőzés esetén a levelek sárgulnak. Tavasszal a bokrosodás mértéke csökken, az oldalhajtások elhalnak. Későbbi stádiumban a szár alsó részén barna elszíneződés látható, ami nedves időjárásban nyálkásan rothad. A betegség a gyökereket is károsítja, így- a szártörő gombával ellentétben - a növény földlabdával együtt téphető fel. A beteg növények hamarabb kalászolnak, a kalász üres, a szemek léhák. Az üres kalászokon másodlagos kórokozók - elsősorban a korompenész - telepszenek meg. A kórokozó főként a fertőzött szármaradványokon marad fenn.
A feketerozsda a búza és más kalászosok régóta ismert betegsége. Hazánkban 10-15 évente lép fel járványosan, ilyenkor a termésveszteség mértéke az 50-60%-ot is meghaladhatja. A tünetek viszonylag későn, júniusban jelennek meg. A száron és a levélhüvelyen eleinte barna apró foltok jelennek meg (szinonim magyar neve, a „szárrozsda” is erre utal), melyek az érés közeledtével fekete színűvé válnak. A tünetek erős fertőzés esetén megjelenhetnek a levélen, sőt a pelyván is. A jelenleg köztermesztésben lévő fajták nagy többsége megfelelő rezisztenciális vagy toleráns tulajdonságokat mutat a kórokozóval szemben. Mivel a fertőzési forrás a növényi maradvány, így kerülni kell a búza önmaga után történő vetését, vagy ebben az esetben a szármaradványokat szántással a talajba kell forgatni. A fungicides védekezés felszívódó gombaölőszerekkel jó hatékonyságú, amennyiben a védekezés a tünetek megjelenése előtt közvetlenül, preventív jelleggel történik.
A vörösrozsda hazánkban a leggyakoribb gombabetegség, szinte minden évben fellép kisebb-nagyobb kárt okozva. A kalászosok közül kifejezetten a búzán károsít. Elsősorban a leveleket támadja meg („levélrozsda”). A levelek színén, ritkábban a fonákján kerekded, élénkvörös színű, felszakadozó telepek jelennek meg. Esetenként ezek a telepek már ősszel megjelenhetnek. Súlyosabb fertőzés esetén a levélszövet elhal. A fertőzéshez cseppfolyós vízre van szükség a levelek felületén, így elsősorban esők után fertőz. Amennyiben a léghőmérséklet áprilisban az átlagosnál magasabb és az időjárás csapadékos, erősebb fertőzés kialakulása lehetséges. Hasonlóan a feketerozsdához, a kórokozóval szemben rezisztens és toleráns fajták megtalálhatók a fajta szortimentben. A vegyszeres védekezés preventív és a tünetek megjelenésének kezdetén végzett felszívódó fungicides kezelésből áll.
A sárgarozsda hűvös, csapadékos éghajlatú országokban a búza legjelentősebb rozsdabetegsége. Hazánkban csak egyes évjáratokban okozhat jelentősebb károkat, azonban a betegség alkalmazkodóképessége miatt potenciális veszélyforrás. A leveleken varrógépöltés-szerű sárga foltok jelennek meg, de megjelenhetnek a levél fonákján, a levélhüvelyen, a száron, sőt a kalászon is. Ez utóbbi okozza, hogy a fertőzött búzaszemek az uredospóráktól vöröses színűek lesznek, amit a népnyelv „paprikás búzának” nevez. A vegyi védekezés hasonló a már tárgyalt rozsdabetegségeknél említett módokkal.
A lisztharmat szinte minden évben károsít hazánkban, az általa okozott terméskiesés mértéke 5-30% közé tehető. A levélbetegségek közül az első helyet foglalja el. A betegség tünetei már ősszel megjelenhetnek a levélen a lisztesfehér bevonatú foltok, pamacsok, melyek később szürkésfehérré változnak. Ezek a foltok a levél felszínéről letörölhetők, helyükön sárgás folt marad. A tenyészidőszak előrehaladtával a fehér bevonat megjelenik a száron, leveleken, sőt a kalászon is. Gazdasági kárt akkor okoz, ha a zászlóslevélen is megjelennek a kórokozó gomba szövetei. A lisztharmat optimális hőmérsékletigénye 20 °C körüli, a konídiumok csírázásához elengedhetetlen a magas relatív páratartalom. Amennyiben ezek kora tavasszal (március-április) teljesülnek, erőteljes fertőzés várható. Döntő lehet a termesztett fajta fogékonysága. Az agrotechnikai elemek közül az optimális tápanyagellátás és állománysűrűség a lisztharmat kártételét csökkenti. Az árvakelések közvetítő szerepe miatt azok elpusztítása is elengedhetetlen. A kémiai védekezésnél a kórokozó viszonylag korai megjelenése miatt már a gyomirtással egy menetben célszerű fungicides védekezés. Később a vegyszeres védekezés célja a zászlóslevél és a kalász védelme, ebben az esetben kalászhányás idején szükséges a védekezést elvégezni.
A szeptóriás levélfoltosság kozmopolita, minden évben megjelenik a búzavetéseken, kisebb-nagyobb károkat okozva. Tavasszal – elsősorban az alsó leveleken – először sárga, később barna, világos közepű apró foltok jelennek meg, melyek később elhalnak. A tünetek erős fertőzés esetén, a felső leveleken, illetve a levélhüvelyen is megjelenhetnek. A gomba szempontjából kedvező a levél felületi vízborítása, így csapadékos, hűvösebb időjárás (15-20 °C) esetén várható jelentősebb felszaporodása. Kerülni kell a túlzott tápanyagellátást, az ebből adódó megdőlés kedvező feltételeket teremt a kórokozó számára, csakúgy, mint a túl sűrű állomány. Mivel fertőzött szármaradványokkal terjed, legalább 3 éves vetésváltás szükséges, illetve ha a vetésforgóban kalászos kalászost követ, törekedni kell a szármaradványok minél tökéletesebb talajba forgatására. A vegyszeres védekezés optimális ideje szárbaindulás idejére tehető, ugyanis a kórokozó tömegesen ebben az időszakban sporulál.
A szeptóriás pelyvabarnulás hazánkban veszélyes kórokozóként számon tartott betegség, az általa okozott termésveszteség szélsőséges esetben az 50%-ot is megközelítheti. Virágzás után a pelyvaleveleken apró, ovális foltok jelennek meg, melyeken később szürkésfekete termőtestek jelennek meg. A gomba a szembe is behatol, így a szisztemikus fertőzés következtében a kelő növényeken barnás elhalások láthatók, súlyos esetben csírapusztulást is okozhat. Elterjedéséhez felületi vízborítás szükséges, azonban hőigénye a szeptóriás levélfoltosságénál magasabb. A védekezés megegyezik a szeptóriás levélfoltosságnál tárgyaltakkal, azonban a kórokozó ellen szisztemikus gombaölőszerekkel történő csávázás elengedhetetlen fontosságú. Állománykezelés optimális ideje kalászolás kezdete, ebben az időszakban célszerű a betegség ellen felszívódó fungicidekkel védekezni.
A búzafuzáriózis hazánkban évjáratonként eltérő mértékben károsítanak, ennek ellenére a búza egyik legveszélyesebb betegsége. A mennyiségi kár mellett jelentős a minőségi kár is, ugyanis a Fusarium-fajok különböző toxinokat termelnek, melyek az élő szervezetbe kerülve károsak, az állatoknál ivar- és emésztőszervi károsodást okoz, súlyos esetben pusztuláshoz is vezethet. A fertőzött takarmányokat az állatok gyakran visszautasítják. A tünetek már a kelés időszakában megjelennek, a csíranövény barnán rothadva, torzulva elhal. Korai fertőzés esetén a kifagyás mértéke jelentősen megnő. Szárba indulás után jelentkeznek a gyökérfertőzés tünetei, melynek köszönhetően a táblán foltokban találhatók a fertőzött növények, melyeknek gyökere nedves, nyálkás rothadás kíséretében elhal. A kórokozók okozhatnak szártőbetegség tünetet is, ebben az esetben a szár alsó részén nagy kiterjedésű barna foltok jelennek meg, melyeknél később a szár eltörik, így hasonló tünetek láthatók, mint a szártörő gomba esetében. Az üreges szárat belülről piszkosfehér szövedék (micélium) tölti ki, a folt nedves időben nyálkásan rothad, rajta a Fusarium-fajokra jellemző rózsaszín penészgyep jelenik meg. A fertőzés jelei a kalászon is megtalálhatók, ebben az esetben a kalász vagy annak egy része fehéren jelenik meg, a fertőzött rész feletti kalászrész gyakran elpusztul. Csapadékos időben a kalászon is megjelenik a rózsaszín penészbevonat. A kalászok sterilek maradnak, vagy a megtermékenyített szemek aszottak, ráncosak, nedvesebb körülmények között rajtuk is megjelenik a rózsaszín penészgyep. A kórokozó fennmaradhat fertőzött növényi maradványokon, fertőzött vetőmagban, de a talajban is. A kalászfertőzés kialakulásához elengedhetetlen a levegő magas páratartalma, így jelentős fellépésre nagyobb esők után, viszonylag alacsonyabb hőmérséklet esetén számíthatunk. Elsődleges fontosságú a fertőzésmentes állományból fogott vetőmag. A belső szemfertőzöttség ellen szisztemikus hatóanyagú fungicidekkel történő csávázás indokolt. Ez a csávázás védettséget nyújt a talajból támadó Fusarium-fajok ellen is. A kalászvédelem a búza növényvédelmi technológia egyik alapeleme, ebben az esetben virágzás kezdetén felszívódó fungicidekkel kell a védekezést elvégezni.
A kőüszög régóta ismert több pázsitfűfélén is károsít. A csávázás elterjedésével jelentősége egyre csökken. Kalászhányáskor a növények alacsonyabbak, kékes színűek. A hajtások száma fertőzött növények esetén növekszik, azonban a kalászhossz csökken. A virágzás befejeztével a kalászban a pelyvalevelek között a szemek helyett üszögpuffancsok képződnek, melyek szétnyomva kenhetőek („zsíros üszög”), kellemetlen szagúak („büdös üszög”). Emiatt a kalász lazább szerkezetű, kuszának, borzoltnak tűnik Érés közeledtével az üszögpuffancs megkeményedik („kőüszög”). Elsődleges fontosságú az egészséges állományból fogott mag, a hazai vetőmagszabványban a szántóföldi szemlén észlelt kőüszög a vetőmagtétel kizárásához vezet. A kórokozó ellen elegendő a kontakt gombaölőszeres csávázás, mivel a gomba külső csírafertőző. A jelenlegi gyakorlatban a széles hatásspektrumú csávázószerek teljes védettséget adnak a kórokozó ellen.
A törpe kőüszög hazánkban is előfordul, jelentősebb kártételét az utóbbi időszakban nem tapasztalták. A fertőzött növények alacsonyak, a hajtások száma jelentősen megnő. A kalászban a kőüszöghöz hasonló üszögpuffancsok jelennek meg.
A búzaporüszög kozmopolita betegség, mindenütt előfordul. Az általa okozott termésveszteség elérheti a 20-25%-ot is. A jellegzetes, üszkös kalászok már hamarabb megjelennek az állományban. A szemek helyén hártyával fedett üszögspóra tömeg jelenik meg. A hártyák felszakadásával a spórák szétszóródnak, csak a kalászorsó marad a kalászból. A fertőzött kalászok könnyebbek, így nem bókolnak, mereven felállnak az állományban. A spóra a búza virágjára kerül, ahol kihajtva bejut az embrióba, majd a maggal együtt nyugalmi állapotba kerül, így külsőleg semmi nem árulja el a betegséget. A gomba tavasszal együtt fejlődik a növénnyel és virágzáskor sporulál. Mivel a gomba virágfertőző, így a leghatékonyabb védekezési megoldás a felszívódó hatóanyagú gombaölőszerrel végzett csávázás.
A fahéjbarna vagy régebbi nevén helmintospóriumos levélfoltosság elsősorban csapadékos évjáratban fertőz, de kisebb-nagyobb mértékben mindig jelen van a búza állományokban. A tavaszi időszakban szárba indulás időszakában jelennek meg. A leveleken apró, világosbarna foltok jelennek meg, melyeket világossárga, klorotikus udvar vesz körül. A kórokozó elterjedése a levélfelületen végső tünetként levélszáradást okoz (2. kép). Fontos a fertőzött szármaradványok minél precízebb aláforgatása. A vetőmag szisztemikus fungiciddel történő csávázása is megfelelő védettséget adhat. Szárba indulás kezdetén széles hatásspektrumú felszívódó fungiciddel végzett állománykezelés is hatásos.
A hálózatos levélfoltosság tünetei annyiban térnek el a fahéjbarna levélfoltosságétól, hogy a foltok hálószerűen helyezkednek el, míg a barna levélfoltosság esetében a leveleken apró, barna foltok jelennek meg, mindemellett jelentős csírarothadást is okoz.
Dr. Zsombik László
DE ATC Növénytudományi Intézet